Csendszél.
Oly kegyetlen,
s oly elbűvölő,
s oly fejtörő.
Szépsége páratlan,
szerelme mégis láthatatlan.

Bármikor megjelen,
teljes csendben,
lelkesen.
És én szenvedem.

De, hiába,
hiszen mindig gyönyörű,
akármilyen fenyegető,
én mindig csodával
tekintek rá.

Oh, bárcsak tudná
milyen szép!
Pontosan olyan,
mint a viharos ég;
kegyetlen, elbüvölő,
nagy szemét,
de mégis minden
része megérné.

Oh, s ha tudná
utána mi történ,
biztos el nem
tűnnél.

Oh, drága csillagos ég!
Mi gyönyörű,
mi gyengéd,
mégis úgy érzem
miattad nem sírnék.

Te nem vagy hol mi
rémség, vagy szörnyűség.
Te vagy a fényesség
az éjszakában,
s életemben is.

Oh, csillagos ég!
Nem csak az eget
világítod meg,
hanem drága eszemet.

Oly gyönyörű vagy,
de mégis ki tudja mit rejtesz?
Ki vagyok én, hogy tudjam?
Lehet egy veszteség
téged szeretni?
Ki vagyok én, hogy tudjam?
Lehet átvernél?
de ki vagyok én, hogy tudjam?

Oh, ha tudnád milyen
téged nap, mint nap
látni!
Napról, napra szebb,
s egyre jobban érzem,
hogy jön a szerelem.

De, oh, ha tudnád ez
milyen érzés..
Te magad vagy
a szépség,
az érdeklődés
s a tökéletesség!
Oh, ha tudnád ez
milyen érzés..
Te vagy megannyi
ember felfedezése,
s megannyi ember
érdeklődése.
Oh, ha tudnád milyen
gyönyörű vagy!
S, bár tudnád
milyen téged ismerni
s szeretni.
S, oh, bár tudnád
ez mekkora fájdalmat tud okozni..

De, te se nem csendszél
nem vagy, se nem vihar.
De, csendszél sem csillagos ég, vagy
hullócsillag.
S e vers se nem csendszél,
se nem csillagos ég.

Bodza Hevesi, 9. razred